(fejezet a laktációs tanácsadók képzési törzsanyagából)

Az igény szerinti szoptatás fogalma tulajdonképpen azt takarja, hogy a szoptatások ideje és időtar­tama a kisbaba szükségleteihez igazodik, nem valamiféle külső meghatározottsághoz. Vagyis a kisbaba minden jelzésre mellre kerülhet, függetlenül attól, hogy öt perce vagy öt órája szopott-e utoljára, és addig maradhat mellen, amíg ő szeretné. A gyermek minden szopásigényét a mellen élheti ki.

Az igény szerinti szoptatás mellett megkerülhetetlen másik fogalom a kizárólagos szoptatásé. Ez azt jelenti, hogy a csecsemő nem kap cumit, cumisüveget, más szopni valót a mellen kívül, nem adnak neki vizet, teát. Az első hat hónapban az igény szerinti és a kizárólagos szoptatás többnyire, de nem feltétlenül, együtt jár. Elképzelhető ugyanis, hogy a kisbaba valamiféle rendszerben, időre szopik, bár nem kap mellette cumit, cumisüveget, vizet, teát, vagyis a kizárólagosság érvényesül, de az igény szerintiség nem. A tejtermelődés szabályozó mechanizmusai miatt, amikről majd a későb­biekben ejtenék szót, ez csak ritkán működik.

Az is előfordulhat, hogy egy édesanya nem képes kizárólagosan szoptatni gyermekét, valamilyen anatómiai vagy hormonális okból nem tud elegendő tejet termelni. De a pótlás módját úgy választja meg, hogy szonda vagy SNS (Szoptanít) segítségével a mellen pótol, és a babája minden jelzésére reagál, mellre teszi a csemetét. Ez esetben az igény szerintiség akkor is megvalósulhat, ha a kizárólagosság nem.

Az igény szerinti szoptatás ellentéte, amikor a kisbaba szopását különböző meghatározók szerint korlátozzák. Például csak bizonyos időközönként (akár két-, három-vagy négyóránként) kerülhet mellre, vagy arra instruálják az anyát, hogy egy bizonyos idő után (pl. 15 vagy 20 perc) vegye le a mellről az újszülöttet akkor is, ha ő még tovább szopna, vagy egy szoptatást szigorúan egy mellre korlátozzon. Mivel a kisbaba élettani szükségletei ennél többnyire gyakoribb és/vagy hosszabb szoptatásokat feltételeznek, a csecsemő két szoptatás között nyűgös, elégedetlen lehet, ami egyéb beavatkozásokat igényel, például cumihasználatot, víz vagy tea adását. Ezzel a kizárólagosság is sérül, és az elégtelen tejtermelés mellett további szoptatási problémák is felmerülhetnek. Még ha úgy is hangzik el, hogy a csecsemő mellre kerül, amikor jelez, ÉS már eltelt két, három vagy négy óra, ez nem fedi az igény szerintiség fogalmát.

Nagyon gyakori, hogy a szoptatás rengeteg funkciója közül csak a táplálást, az éhség csillapítását emelik ki. Ebben az értelemben az igény szerinti szoptatást úgy tekintik, mint hogy a csecsemő mindig mellre kerül, amikor éhes. Vagyis az édesanyának mérlegelnie kellene, hogy mi miatt jelez­het a kisbaba, és csak az éhség az, ami indokolja a mellre tételt. Természetesen a gyakorlatban való­jában nagyon nehéz lenne elválasztani egymástól a csecsemő éhség miatti jelzéseit azoktól a jelzésektől, amikor a szopásigénye más okból merül föl, és erre a különbségtételre nincs is igazán szükség. Ahogy a későbbiekben látni fogjuk, a szopás rengeteg szükséglet kielégítésére szolgál, nem csak az éhség csillapítására, és a mellre tétel valójában inkább az első választandó megoldás a felmerülő szükségletekre. Ráadásul már önmagában azt is nagyon nehéz lenne eldönteni, hogy mikor éhes tényleg a kisbaba, hiszen az anyatej nagyon könnyen emészthető és gyorsan kiürül a gyomorból.

Amikor az édesanya azon igyekszik, hogy csak akkor tegye mellre kisbabá­ját, amikor tényleg éhes, a kisbaba sok­szor hasfájósnak minősül. Hiszen sok­szor nyűgösködik, amikor nem kerül mellre, és ilyenkor úgy tűnik, semmi nem segít rajta (mert a mellre tétellel nem próbálkoznak). Gyakori, hogy ha a csecsemő többször kerülhet mellre, akkor a korábbi „értelmetlen”, hasfájás­nak gondolt sírások megszűnnek.

Sajnos az az általánosan elterjedt tév­hit, hogy „az igazi anya” már nagyon korai életkortól értelmezni tudja a kis­babája sírását, és meg tudja állapítani, hogy mikor éhes a gyermeke. Sok anyukának okoz állandó fejtörést és lelkiismeret-furdalást, hogy nem képes különbséget tenni a sí­rások között. Valójában a kisbaba jelzéseinek értelmezése hosszasan, a kapcsolat folyamán alakul, és a gyakorlatban nincs is szükség arra, hogy az anya hamar megkülönböztesse az éhséget az egyéb szükségletektől, hiszen egyrészt ezek nem is válnak el ilyen élesen a kezdetekben, másrészt a mellre tétel, a szoptatás sok különböző problémára nyújt megoldást, mint azt a későbbiekben is látni fogjuk.

Hogyan jelez a kisbaba?

Megkülönböztetünk ún. korai és késői éhségjeleket. Az elnevezés persze félrevezető, inkább a szopásigény jelzéséről van szó, nem feltétlenül csak az éhségéről.

Újszülött-korban a korai éhségjelek közé tartozik a cuppogás, tátogás, nyelv nyújtogatása, ajkak nyalogatása, fej forgatása, a kéz szájhoz vitele, az ujjak és az öklöcske szopogatása (Mohrbacher, 2010). Ilyenkor már érdemes reagálni a kisbaba jelzéseire és mellre tenni őt. Ha ez nem történik meg, akkor lehet, hogy az újszülött visszaalszik, és így az anya elmulaszt egy fontos alkalmat a kis­baba megszoptatására.

Az is előfordulhat, hogy ha nem érkezik válasz, akkor a kisbaba egyre felfokozottabb állapotba kerül, egyre nyugtalanabbá válik, végül már sírással jelzi a szükségletét. Vannak olyan kisbabák, akik ilyenkor már nehezen nyugtathatók meg, először le kell őket csillapítani ahhoz, hogy egyálta­lán mellre lehessen tenni. Ráadásul a kisbaba a sírással sok energiát is veszthet, így nem biztos, hogy kellő hatékonysággal tud szopni. A sírás már késői éhségjel, és szigorúan véve nem tekinthető igény szerinti szoptatásnak az sem, ha a kisbaba csak akkor kerülhet mellre minden alkalommal, amikor már nagyon sír.

Persze temperamentumtól függően vannak csecsemők, akiknél több, és vannak, akiknél kevesebb idő telik el az első jelektől számítva addig, amíg a már sírással jeleznek.

Ha a kisbaba sokat lehet testközelben, sokkal hatékonyabban tudja jelezni a szükségleteit. Ez külö­nösen nyugodtabb temperamentumú kisbabák esetén bír nagy jelentőséggel, akik esetleg könnyeb­ben „beletörődnek” abba, ha nem érkezik gyors válasz a jelzéseikre.

Körülbelül három hónapos kortól a kisbaba elkezdi fölfedezni a saját testét, elkezdi építgetni a test­képét. Ebben a korban már nem tekinthető egyértelműen a szopási igény jelzésének, ha a kisbaba az ujját, öklét szopogatja, hiszen a saját testét is ily módon fedezi föl. Azonban az intenzív ujjszopás, a nyugtalanság, keresgélés utalhat arra, hogy érdemes megkínálni a csecsemőt.

Még később a kisbaba jelzései egyre egyértelműbbekké válnak. Rángatja a mama ruháját, ölbe ké­redzkedik, nyugtalanul keresgél, így jelzi szopási igényét.

A totyogós korú kisgyerek szavakkal is jelezheti, hogy mit szeretne. Sok édesanya kialakít egy kívül állók számára semmitmondó megnevezést a szoptatás számára (pl. „tejcsi”, „ajszi”), így nem kell zavarba jönnie akkor sem, ha a kisgyerek nyilvános helyen kér szopizni.

Amikor igény szerinti szoptatásról beszélünk, akkor a legelső, amire gondolunk, az a kisbaba igé­nye. De természetesen az anya igényei is fontos szerepet játszhatnak, vagyis előfordulhat, hogy az anya azért teszi mellre csecsemőjét, mert például már kellemetlenül feszül a melle, vagy nagyobb gyermeknél, hogy egy pár perc nyugalmat nyerjen pl. egy telefonbeszélgetés befejezésére. Mivel a szoptatás egyben az anya és a kisbaba közötti kapcsolat, természetes, hogy mindkét fél szükségletei belejátszanak.

Szopási gyakoriságok az utódgondozási stratégia és az anyatej összetétele szempontjából

A csecsemő szopási mintázatát az emberre jellemző utódgondozási gyakorlat és az anyatej összeté­tele is meghatározza.

Az emlősök körében többféle utódgondozási minta lelhető fel (Mohrbacher, 2010).

Az ún. fészeklakó állatoknál, mint pl. a macska, a nyúl, a kutya, az utód egy biztonságos, védett vacokban található a kezdeti időszakban. Az anyaállat az utódokat a vacokban hagyja, nincs mellet­tük állandóan, hanem időről időre visszatér, és ilyenkor, csak bizonyos időközönként szoptat (pl. az oroszlán csak nyolc-, a nyúl huszonnégy óránként!). Az utódok az anyaállat távollétében nyugodtak, összebújva alszanak, és amikor az anya visszatér, akkor aktivizálódnak: felébrednek és az emlő felé törekednek.

Az ún. követő állatoknál, mint pl. a tehén, az elefánt, a lófélék, az utód a szülést követően nagyon hamar talpra áll és aktívan követi az anyaállatot. Az anya és az utód között folyamatos a kommuni­káció, az anya eltűnése komoly stresszforrás az utód számára. A szoptatások nem szabott időközön­ként, hanem meglehetős gyakorisággal történnek.

Az ún. hordozott állatok, mint pl. a kenguru, a majmok, a főemlősök, utódai születnek a legfejletle­nebbül. Megszületés után folyamatos testközelt igényelnek az alapvető életfolyamataik fenntartásá­ra. A testközel megszakadása az egyik legerőteljesebb stresszforrás az utód számára. A szoptatás szinte folyamatosan (erszényesek) vagy nagyon nagy gyakorisággal zajlik.

Az ember ez utóbbi csoportba tartozik. Az embercsecsemő egészséges testi és lelki fejlődésének alapja a nagy mennyiségű testkontaktus és a gyakori szoptatás. A nyugati civilizációban felnövő kisbabák egyik tragédiája, hogy megpróbáljuk a gyerekeket a fészeklakó életformára szorítani (kö­tött időpontokban történő szoptatás, két szoptatás között a gyerek aludjon vagy legalábbis „legyen el” a kiságyában), miközben mi sem áll távolabb a csecsemő természetes szükségleteitől.

Az anyatej összetétele is megfelel az adott fajra jellemző gondozási mintázatnak.

A fészeklakó emlősök teje bír a legmagasabb fehérje- és zsírtartalommal (ez alól kivételt képeznek a hideg tenge­rekben élő, követő életmódot folytató emlősök, pl. a bál­nák teje, ott azonban a hőveszteség ellensúlyozására van szükség a nagyon magas zsírtartalomra). Így a tej lassab­ban halad át a tápcsatornán, az utód hosszabb időközök­ben igényelheti a szoptatást.

A követő emlősök tejében alacsonyabb a zsír- és fehérje­tartalom, mint a fészeklakó állatok tejében, de még min­dig elég magas. Náluk a cél a mihamarabbi lábra állás, az izomtömeg gyors növelése, de lehetőség van a gyakori szoptatások kivitelezésére is, mivel az utód az anyaállat mellett van.

A hordozott állatok teje, és ezen belül az emberé bír a leg­alacsonyabb fehérje- és zsírtartalommal, de a legmaga­sabb cukortartalommal. 100 gr humán tej átlagos fehérje­tartalma 1 g, zsírtartalma 3,8 g, laktóztartalma 7 g – per­sze a tej pontos összetétele szopásról szopásra, illetve a laktáció előrehaladtával is változik. (Összehasonlításkép­pen az egyik észak-amerikai nyúlfaj teje 100 grammon­ként 13,9 g zsírt, 24 g fehérjét és 1,7 g laktózt tartalmaz.) (Lawrence, 2011)

A humán tejben található magas laktóztartalom arra utal, hogy az embercsecsemőnél az elsődleges cél az agyfejlődés – a lábra állásra és önállósulásra bőven elég időt ad a hosszú gyermekkor.
Viszont az alacsony zsír- és fehérjetartalom szintén gyakori szoptatást tételez fel, hiszen a tej így gyorsan emésztődik, hamar kiürül a gyomorból.

A szopási gyakoriság hatása a tejtermelődésre

Szülés után, ahogy a placenta eltávozik, a tejtermelés felszabadul a lepényi hormonok gátlása alól. 36-72 óra múlva bekövetkezik a tejbelövellés akkor is, ha a kisbaba nem kerül mellre. Az ún. prolaktin-receptor elmélet (Riordan, 2005) szerint azonban már ebben a korai szakaszban fontos a gyakori, igény szerinti szoptatás, mert a mellben ennek hatására tud megnövekedni a prolaktin-receptorok száma. Azaz minél gyakrabban kerül mellre a kisbaba a korai időszakban, annál érzékenyebben fog tudni reagálni a mell a keringő prolaktin mennyiségére, hiszen annál több receptor áll a rendelkezésre, hogy felvegye a prolaktint. Vagyis a tejtermelő képesség nem pusztán a keringő prolaktin mennyiségén múlik, hanem azon is, hogy a mell mennyire tud reagálni az elérhető prolaktinra. Ezen elmélet alapján a gyakori szoptatás az első napokban képes megalapozni a későbbi bőséges tejtermelést.

A tejtermelésért felelős hormon, a prolaktin-szintje már a várandósság alatt megemelkedik. Szülés után az alapszint a szoptató édesanyánál is lassan csökkenni kezd, bár a kiinduló, nemterhes, nem­szoptató állapothoz képest valamennyire a szoptatás teljes időszaka alatt emelkedett marad.

Amikor a kisbaba szopni kezd, prolaktin szabadul föl magának a szopásnak a hatására. Ilyenkor a kiindulási prolaktin-szint akár a kétszeresére is nőhet, majd a szopás után lassan visszatér az eredeti szintre. A tejtermelés szempontjából ezek a kiugrások bírnak döntő hatással, nem az alapszint. Ha a kisbaba megfelelő gyakorisággal kerül mellre, akkor a prolaktinnak nincs ideje teljesen visszacsök­kenni az alapszintre két szoptatás között (Lawrence, 2011). A prolaktin-szintje cirkadián ingadozást mutat: legmagasabb az éjszaka folyamán (Lawrence, 2011; Riordan, 2005).

Ha a kisbaba nem kerül mellre megfelelő gyakorisággal, az anya melle kellemetlenül túltelítődhet, feszülhet két szoptatás között. Sok édesanya a mellfeszülésnek ezt az érzését azonosítja azzal, hogy elegendő teje van. Valójában ilyenkor a feszülés, telítődés hatására egyrészt a tejtermelő sejtek nem képesek fölvenni a keringő prolaktint, másrészt egy olyan fehérjeszerű anyag (feedback inhibitor of lactation, FIL) kezd felszaporodni a tejben, ami gátolja a tejtermelést (Lawrence, 2011). A ritkább szoptatás tehát hosszú távon a tejmennyiség csökkenését okozza.

Mindezekből következik, hogy az igény szerinti kontra időre szoptatás nem egyszerűen egy válasz­tás két különböző megközelítési mód között. A szoptatások korlátozása akár számban, akár idő­ben gátolhatja a tejtermelés mechanizmusainak működését. Ha a kisbaba igény szerint szophat, megfelelő mennyiségű visszajelzést tud adni a mellnek az igényelt tej mennyiségét illetően. Ha csak bizonyos időközönként kerül mellre, akkor nem biztos, hogy a tejtermelés követni tudja az igényeit. Az ún. növekedési ugrások idején ez különösen kritikus lehet.

A növekedési ugrás kifejezés olyan intenzív növekedési szakaszokat takar a kisbaba fejlődése során, amikor a csecsemő átmenetileg több tejet igényel (La Leche League, 2010). Ha igény szerint szophat, akkor ezekben a napokban különösen gyakran kéredzkedik mellre, így tudja föltornászni a tejmennyiséget a megfelelő szintre. Majd a növekedési ugrás lecsengésével a tejmennyiség is visszacsökken.

Ha a kisbaba csak meghatározott időpontokban szophat, a tejmennyiség ilyenkor nem tudja követni a szükségletet, hiszen nem éri több inger a mellet. A kisbaba elégedetlen lehet, a gyarapodás megtorpanhat. Növekedési ugrások jellemzően három- és hathetes, illetve három és hat hónapos korban szoktak előfordulni. Ez egyben magyarázat arra a gyakran tapasztalt jelenségre is, hogy az időre szoptató édesanyák általában ezeket az életkorokat szokták megjelölni, mint amikor „elkezdett apadni” a tejük.

Hogyan működik az igény szerinti szoptatás a gyakorlatban?

Szopási gyakoriságok és mintázatok

Igény szerinti szoptatás esetén természetesen éppen az igény szerintiség természetéből adódóan nagyon nehéz konkrét menetrendet, számokat mondani, hiszen minden kisbabának kicsit eltérő lehet az igénye temperamentumtól, élettani adottságoktól, testvérsorban elfoglalt helytől függően. Legfeljebb egy nagyon általános vezérfonal rajzolható föl.

Újszülött-korban az igény szerint és kizárólag szoptatott kisbabák általában minimum 8‑12 alkalommal szopnak 24 óra alatt, de ennél jóval több szopás is előfordulhat. Természet­közeli életmódot folytató népeknél (pl. a !Kung San népcsoport a Kalahári sivatagban, Mohrbacher, 2010), ahol a csecsemőket az anyák a meztelen felsőtestükön hordozzák, így a kisbabák korlátozás nélkül férnek hozzá a mellhez, akár 80-100 szoptatás is előfordulhat 24 óra alatt. Természetesen ezt az életformát nehéz lenne adaptálni a mi iparosodott nyugati világunkban, de a megfigyelés jól mu­tatja, hogy a kisbaba számára a szopások természetes száma valahol a spektrumnak ezen a végén van, és nem a napi 5-6 szopás irányában. Ha a kisbaba nagyon gyakran kéredzkedik mellre, nem „bír ki” több órát két szopás között, az a természetes viselkedés része, és jó gyarapodás, teli pelen­kák esetén nem arra utal, hogy elégtelen a tejmennyiség vagy nem megfelelő a tej minősége.

A szopások nem egyenletesen oszlanak el a nap folyamán, nem mindig ugyanolyan időközönként történnek. A legtöbb kisbaba reggel-délelőtt nyugodtabb, többet alszik, kevesebbszer jelez, majd ahogy halad előre a nap, egyre kevesebb idő telik el két szoptatás között. Újszülötteknél gyakran tapasztalható egy olyan esti sírós, nyűgös többórás periódus, amikor a kisbaba nagyon gyakran kér szopni, vagy akár le sem lehet igazán venni a mellről. Ezt az időszakot gyakran illetik a „kólika” megnevezéssel, noha valójában nem feltétlenül arról van szó, hogy a kisbabának a hasa fájna, hanem inkább túlingerlődik, kimerül, és szopás közben tud megnyugodni.

Sok kisbaba kisebb csoportokba, „klaszterekbe” rendezi a napközbeni szopásokat is (cluster feed­ing, La Leche League, 2010). Ilyenkor a kisbaba az egyes ébrenléti periódusokban egymás után többször is szopik, majd az összesűrített, gyakori szopásokat egy nagyobb alvás követi, aztán újra elölről. A szopások természetesen nem korlátozódnak a nappali órákra, a csecsemők éjjel is ébred­nek és szopni kérnek.

Az egyes szopások hosszúsága nagyon eltérő lehet újszülött-korban. Általában ilyenkor még a hosszabb szopások jellem­zőek. A kisbaba számára még nem nagyon létezik más a világból anyán és anya mel­lén kívül, teljes valójában bele tud vonód­ni a szopásba. Akár az is normális lehet, ha egy-egy szopás kisebb megszakítások­kal egy-másfél órán keresztül tart.

Amikorra a kisbaba eléri a három-négy hónapos kort, az idegrendszere hatalmas fejlődésen megy keresztül. Hatékonyabbá válik az ingerfeldolgozó képessége, ezáltal aktívabban képes kapcsolatot teremteni a környezetével. Elkezdi fölfedezni a saját testét és a világot maga körül.

E nagy változások következtében természetes, hogy a viselkedése, és így a szopási szokásai is vál­toznak. A szopási idő többnyire drasztikusan lerövidül, akár néhány percre korlátozódik. A kis­baba figyelme erősen terelhetővé válik: ha szokatlan hangot hall, vagy valaki belép a szobába, elen­gedi a mellet és körülnéz.

Ezzel párhuzamosan a szopások száma megnövekedhet, a minimális mennyiség 10-12 alkalom szokott lenni 24 óra alatt. Vagyis nem állja meg a helyét az a feltételezés, hogy ahogy nő a kisbaba, úgy egyre ritkább szopásokra lenne szüksége – épp ellenkezőleg! A gyakoribb szopásokkal tudja ellensúlyozni a kisbaba a rövidülő szopási időket és a terelhető figyelmet.

Ebben a korban megnő az éjszakai szopások jelentősége is. Napközben a sok inger elvonhatja a kisbaba figyelmét, de éjszaka a csöndben és sötétben csak a szopásra kell figyelnie.

Időre szoptatott, kevesebb testkontaktusban részesülő kisbabáknál előfordulhat, hogy ebben a kor­ban is még hosszan szopnak. Ha a lehetőség csak korlátozott számban áll rendelkezésre, akkor igye­keznek kihasználni a szopási alkalmakat.

Ez a mintázat aztán nagyjából az egész első félévben megmarad. Egy ausztrál tanulmányban egy és hat hónapos kor közötti, kizárólag szoptatott kisbabák szopási gyakoriságát nézték. Az átlag a napi 11 szopás volt (a szopások száma 6 és 18 között változott), a gyakoriság nem csökkent a kisbaba korával (id. Mohrbacher, 2010). A hozzátáplálás megkezdésével sem feltétlenül csökken a szopások száma vagy gyakorisága az első időkben, sőt, az az ideális, ha a kisbaba továbbra is olyan gyakran szophat, mint korábban.

A mozgásfejlődés, helyváltoztatás beindulása a második félévben kihatással lehet a szopási viselke­désre is. Előfordulhat, hogy közvetlenül egy-egy új mozgásforma elsajátítása előtt a kisbaba külö­nösen nyűgös, gyakran kér szopni. Mint lentebb majd látni fogjuk, ilyenkor a szopás sok különböző funkciója közül a megnyugtatás kerülhet előtérbe, illetve felfogható ez egyfajta „erőgyűjtésnek” is az új mérföldkő előtt.

Az újonnan birtokba vett mozgásforma többnyire lenyűgözi, elbűvöli a kisbabát. Megesik, hogy ilyenkor napközben fáradhatatlanul jön-megy, szinte „nem ér rá” szopni sem a környezet felfedezé­se közben. Megintcsak az éjszakai szopások adnak jó alkalmat arra, hogy a kisbaba hozzájusson a számára fontos tejmennyiséghez. Nem ritka, hogy ebben a korban a 24 óra alatt igényelt tejmennyi­ség túlnyomó részét éjjel veszik magukhoz a csecsemők.

A későbbiekben a fejlődés során általában inkább a külvilág felé fordulós, és inkább az anyához közeledős periódusok válthatják egymást. Az út persze afelé mutat, hogy a kisgyerek végül kinövi a szopási igényt, és elválasztja magát, ám ez többnyire nem lineárisan történik meg igény szerint szoptatott kisbabák esetében. Az anya felé fordulósabb időszakokban a kisbaba, kisgyerek többször kérhet szopni, ezzel is megerősítve az őt az anyához fűző szoros kötelékeket.

Lehetnek egyéb, speciális hatások is, amik a szopási gyakoriságot befolyásolják, ezek közül néhány, a teljesség igénye nélkül.

Igény szerint szoptatott kisbabának az első hat hónapban még nagy melegben sincs szüksége kiegé­szítő folyadékra, vízre, teára. Ilyenkor a kisbaba nagy gyakorisággal kéredzkedik mellre, és a gya­kori, adott esetben rövidebb ideig tartó szopásokkal fedezni tudja a folyadékigényét.

A frontos, szeles, változékony időjárású napok a kisbabát is megviselhetik. Nyugtalanságának, rossz közérzetének enyhítésére szintén többször kérhet szopni.

Ha a család életében egy stresszesebb időszak következett be, akár csak pl. egy költözés kapcsán, a kisbaba megérezheti a feszültséget. Biztonságérzetét leginkább gyakori szopásokkal tudja helyre­állítani. Nagyobb gyereknél is előfordulhat a gyakoribb szopás, ha a biztonságérzete valamiért meg­inog, pl. az anya munkába áll, kistestvér készülődik vagy akár az anya kimondatlanul az elválasztást fontolgatja.

De sokszor nem is kell különösebben nagy horderejű változás. Kis csecsemőnél sokszor elegendő egy nagyobb vendégjárás, felfordulás, hogy utána a kisbaba nyugtalan legyen, és sokszor kérjen szopni. Főleg, ha sokan vették őt kézbe, sok embernél járt. Ilyenkor a gyakori szopás hátterében fontos szerepet tölt be az anyatej immunológiai funkciója is. A kisbaba idegen baktériumflórákkal kerül érintkezésbe. Amikor utána fokozottan igényli az anyukája közelségét és a szopást, ezzel lehetővé teszi, hogy az édesanya szervezetébe is bekerüljenek ezek a baktériumok, és a tejben ellenanyagok jelenjenek meg ellenük, amik segítik a kisbaba védelmét.

Milyen funkciókat hordoz az anyatej, a szoptatás?

A fentiekben is történt már említés arról, hogy az anyatej nem csak a kisbaba táplálását szolgálja. A tejben számos olyan összetevő van, amely nem közvetlenül a táplálásért, hanem a kisbaba pszichés és fiziológiai jóllétéért felelős (pl. Lawrence, 2011). Ezek a hatások egymástól elválaszthatatlanok és egyformán fontosak. A saját anya teje, sőt, akár annak illata is fájdalomcsillapító hatással bír csecsemőkben kellemetlen beavatkozások esetén (Blass, 1997; Gray, 2002; Nishitani, 2008).

Az anyatejben deltaalvás-indukáló peptid-szerű anyagok találhatók (Graf, 1984), amelyek segíthe­tik a kisbabát az elalvásban. Az anyatej triptofántartalmának cirkadián változásai segítik az érett alvás-ébrenlét ciklus kialakulását a csecsemőkben (Cubero, 2005).

Az anyatej maga is tartalmaz prolaktint. A prolaktin a tejtermelés szabályozásán kívül ellazító, meg­nyugtató hatással is bír (Lawrence, 2011).

Mindazonáltal az anyatej kedvező élettani és pszichés hatásai elválaszthatatlanok magának a szoptatási helyzetnek a hatásaitól. A La Leche Liga alapkönyvében, A szoptatás női művészeté­ben (The Womanly Art of Breastfeeding, La Leche League, 2010) olvasható az alábbi elgondolkod­tató föltevés: „Mit tennél, ha választanod kellene? Az egyik lehetőség, hogy cumisüvegből eteted a babádat szigorúan meghatározott időközönként, kevés testkontaktus mellett, de az üvegben a saját anyatejed van. A másik, hogy az ő jelzéseire reagálva szoptatod a babádat, de a melledből tápszer jön.”

Sok édesanya vagy akár szakember az első lehetőséget választaná. Az anyatejes táplálás előnyeiről rengeteg tudományos kutatás áll rendelkezésre, miközben magának a szoptatásnak a hatásairól jóval kevesebb. A „végtermék”, az anyatej jelentősége került előtérbe a „folyamat”, a szoptatás helyett. Epstein-Gilboa (2009) könyvében remekül leírja, hogy ebben a hangsúlyeltolódásban hogyan ját­szott szerepet a cumisüveg-, tápszer- és mellszívógyártók erőteljes marketingje, akinek érdekük volt, hogy magának a szoptatásnak a fontossága elsikkadjon.

A szoptatás semmiképpen nem egyenlő az anyatejes táplálással! Ahogy fentebb is többször említettem, a szoptatás jóval több a kisbaba etetésénél, a megfelelő tápanyagokkal való ellátásánál. Tulajdonképpen sokkal inkább tekinthető egy babagondozási módszernek, ami leginkább az igény szerinti szoptatáson keresztül tud megvalósulni.

Maga a szoptatási helyzet, a szopómozgás és a bőr-kontaktus egyidejű megléte mellett számos pozi­tív hatást fejt ki a csecsemőre. A szoptatás maga is bír fájdalomcsillapító hatással, segít ellazulni, megnyugodni a kisbabának. Segíti az állapotregulációt. Ezeket a hatásokat a szopás következtében felszabaduló kolecisztokinin és endogén ópiátok mediálják (Blass, 1996).

A szoptatás megkönnyíti a kisbaba, kisgyerek elaltatását, amikor még az önálló elalvásra való képesség nem alakult ki (Sears, 2005). A ritmusos szopómozgás és a testközel elősegíti az elalvás­hoz elengedhetetlen befelé fordulást, ellazulást, illetve az éberségi szintek, állapotok közötti átme­netet.

A testközelség hatására felszabaduló cent­rális oxitocin nagy szerepet játszik a kötő­dés kialakításában, és szintén ellazító, megnyugtató hatást fejt ki a kisbabára és a mamára egyaránt (Uvnas-Moberg, 1998; Prime, 2007).

A szoptatás ezen hatásai nemcsak csecse­mőkorra jellemzőek, hanem a szoptatás teljes időtartama alatt tapasztalhatók (Epstein-Gilboa, 2009). Ahogy nő a kis­gyerek és fokozatosan áttér a családi étke­zésekre, úgy kerülnek egyre inkább elő­térbe a szoptatás tápláláson túlmutató funkciói.

Ha azt tartjuk szem előtt, hogy a szopta­tás tulajdonképpen maga a kapcsolat anya és kisbabája között, akkor beláthatjuk, hogy mennyi­re abszurd lenne ezt időhöz kötött korlátok közé szorítani.

Az időhöz kötött etetés ideája a cumisüveges, mesterséges táplálás elterjedéséhez köthető, és innen szivárgott vissza a szoptatásba (Mohrbacher, 2010). A nyugati civilizációban élő anyák sokszor megpróbálják a mesterséges táplálás normáit alkalmazni a szoptatásra, főképp mert ez összhangban van az uralkodó kulturális értékekkel (pl. kiszámíthatóság, kontroll, a minél korábbi önállóság mindenek fölé helyezése). Ráadásul a XX. századi, „tudományos igényű” gyermeknevelés a szabályozás igényével lépett fel, és leginkább azokat a dolgokat tudta kezelni, amik mérhetőek. Sajnos ez a hozzáállás még ma is sokszor tapasztalható a tudományos életben, a szoptatással kapcsolatos kutatások megtervezésénél, de szerencsére növekvő tudásunk és a kifinomultabb módszerek mára egyre inkább lehetővé teszik a korábban figyelmen kívül hagyott tényezők vizsgálatát is – mint például az oxitocin hatása.

A kizárólagosság jelentősége: miért fontos, hogy a kisbaba a mellen nyugodhasson meg?

A fentieken túl egy további mechanizmus megléte gondoskodik alapesetben arról, hogy a kisbaba minél többször kéredzkedjen mellre, ez pedig a humán orális imprinting (Mobbs, 2007). Miközben általánosan elfogadott, hogy a kisbabák előnyben részesíthetik például az egyik fajta cumit a másik­kal szemben, a mögöttes jelenség, az orális imprinting megléte és ennek a szoptatásra gyakorolt hatása nem igazán kap teret a gyermekgyógyászati szakirodalomban (Lawrence, 2011).

Az orális imprinting veleszületett folyamat, melynek alapja az orális taktilis ingerlés. A száj a csecsemő legérzékenyebb, központi szerve. Már az újszülött is képes a szájával a különböző alakú és textúrájú tárgyak között különbséget tenni. Ez a képesség segíti az újszülöttet abban, hogy az édesanyja mellét felismerje és arra imprintálódjon. Az anyamell az orális imprinting genetikailag meghatározott tárgya. Ha a „legjobb” tárgy nem áll rendelkezésre, akkor a kisbaba a hozzá leginkább hasonlót fogja választani.

Nem egyszerűen a kisbaba nagyfokú szopási igényéről van szó, hiszen akkor bármit egyforma szívesen szopna, ami a szájába kerül.

Az orális imprinting nem a táplálékfelvétellel függ össze, hiszen a nyugtatócumiból vagy ujjszopás esetén a saját ujjából nem jut táplálékhoz a kisbaba, mégis ezt preferálhatja.

Az imprintinget nem pusztán az ízérzékelés vagy a szaglás irányítja, hiszen ujjszopós babáknál lát­ható, hogy valamelyik konkrét ujjukat preferálják, noha valószínűtlen, hogy a többi ujjnak eltérő szaga vagy íze lenne.

Az imprinting viselkedés jellemzői az imprinting tárgyának felismerése, kiválasztása, a közel­ség biztosítása, hiányában nagyfokú stressz. Az orális imprinting megszilárdulását a szopás közbeni megnyugvás váltja ki, így a komfortszopásnak nagy szerepe van a létrejöttében. A kisbaba érzelmileg ragaszkodni fog az imprinting tárgyához. Alapesetben a kisbaba az anya melléhez tud imprintálódni, így a gondoskodás, a táplálék és a megnyugvás forrása mint az imprinting tárgya, egységet képez. Ha a közelség nincs biztosítva, a kisbaba a „második legjobb” dolgot fogja válasz­tani, ami lehet cumi, cumisüveg, a kisbaba ujja. Olyan kultúrákban, ahol a kisbaba szabadon hozzá­fér a mellhez, ismeretlen dolog az ujjszopás, cumi, viszont ember által felnevelt emlősállatoknál tapasztaltak ilyet (ujjszopás, szopis rongy, üres cucli…).

Vagyis sem a cumizás, sem az ujjszopás nem élettani jelenség! Nem a kettő közül kell valamelyi­ket választani. Ha a kisbaba minden szopásigényét a mellen élheti ki, lehetősége van a komfort­szopásra is, akkor a mellhez tud imprintálódni, nem igényel más tárgyat.

Mivel érzelmi ragaszkodás alakul ki az imprinting tárgya iránt, a cumit sem könnyebb elvenni a kisbabától, mint az ujját, ha azt szopja. Ilyenkor fel kell kínálni valami mást, a megnyugvás egyéb forrását kell biztosítanunk, hiszen valami fontostól fosztjuk meg a kisbabát, kisgyereket.

Az imprinting érzelmi alapja okozhatja, hogy ez akár a táplálékfelvétellel is konfliktusba kerülhet. Előfordulhat, hogy a cumizó vagy intenzíven ujjszopó kisbaba nem kerül elégszer mellre, nem jut elég táplálékhoz, és mégis elégedettnek tűnik, hiszen az imprinting tárgyával a közelség biztosítva van. Ennek élettani alapját a komfortszopás közben felszabaduló, jóllakottságért és elégedettségért felelős hormonok képezik. Ezáltal a cumihasználat vagy az ujjszopás alááshatja a szoptatás sikerességét, mind a kizárólagos szoptatás, mind a szoptatás teljes időtartama megrövidülhet (Lawrence, 2011).

Bizonyos helyzetek könnyebben megakadályozhatják, hogy a szoptatott csecsemő az anya melléhez tudjon imprintálódni.

A cumit, cumisüveg markánsabb, erőteljesebb inger a szájban, mint az anyamell, könnyebben imprintálódik, aminek következtében a kisbaba egyrészt ezt az érzetet fogja keresni, másrészt rögzül a helytelen szopási technika.

Az időre szoptatás, a szoptatás „etetésként” való tekintése esetén nincs a kisbabának lehetősége a megfelelő mennyiségű komfortszopásra, a megnyugvás nem a mellhez kapcsolódik. Ide kapcsoló­dik az is, ha az anya megszakítja a szoptatásokat, amikor a kisbaba már „csak cumizik” a mellén.

Ha az anya érzelmileg vagy fizikailag nem elérhető, a megnyugvás nem tud hozzá kapcsolódni, mert nem tud figyelni a kisbaba ilyen szükségleteire.

Ha az anya túl gyors ütemet diktál az elválasztásban, ami a kisgyerek számára az adott korban nem megfelelő, akkor a mellen való megnyugvás is túl gyors ütemben csökkenhet. Ilyenkor későbbi élet­korban is beléphet valami helyettesítő a kisbaba életébe akár cumi, akár ujjszopás formájában.

Előfordulhat, hogy az anya szándéka az, hogy igény szerint szoptatja a kisbabáját, ám a komfort­szopás mégis nehézségekbe ütközik, és a kisbaba az ujját fogja választani megnyugvás céljából. Ilyen helyzet adódhat, ha pl. túl sok az anya teje és/vagy túl erős a tejleadó reflexe, vagy ha a szopás valamiért kellemetlen a babának (pl. refluxos kisbaba esetén, vagy ha a csecsemő érzékeny valamire az anya étrendjében). Ezen esetekben a kiváltó ok megkeresése és megszüntetése segíthet abban, hogy a kisbaba a mellhez tudjon imprintálódni.

Az imprinting jelensége nyilvánulhat meg olyan esetekben is, amikor a kisbaba az anya valamelyik mellét preferálja vagy akár elutasítja az egyik mellet – különösen ha a két mell, mellbimbó eltérő méretű, alakú. Ez azonban nem akadálya az igény szerinti és kizárólagos szoptatásnak: egy mell is teljesen el tud látni egy kisbabát.

Tévhitek az igény szerinti szoptatással kapcsolatban

Számos hiedelem és tévhit kering a köztudatban az igény szerinti szoptatással kapcsolatban, amik alkalmasak arra, hogy a kezdő édesanyákat elbizonytalanítsák és megijesszék, és ezzel a szoptatást aláássák. Ahogy fentebb is volt róla szó, ezen tévhitek nagy része valójában az uralkodó kulturális normában gyökerezik, a tudomány köntösében olyan dolgot szeretne morális alapokra helyezni, ami valójában biológiai, élettani meghatározottságú.

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül néhány ilyen tévhitet szeretnék áttekinteni, górcső alá venni.

Nagyon gyakran figyelmeztetik az édesanyákat arra, hogy ha az igény szerinti szoptatást választják (noha ez már eleve nem egy egyszerű választás eredménye kellene, hogy legyen, de ez a sugallat), akkor az életük könnyen káoszba fordul, kiszámíthatatlanná válik. Valójában amikor egy családba kisbaba érkezik, akkor az élet a táplálási módtól függetlenül gyökeresen felfordul, és időbe telik, mire minden a helyére kerül, méghozzá egy teljesen új rendszerbe.

Ennek a tévhitnek az egyik alapja, hogy a min­dennapok rendjét mindig szigorúan a kezünkben kell tartanunk, holott egy kisbaba, kisgyerek mel­lett az első, amit megtapasztalhat az újdonsült szülőpár, hogy mindig adódhatnak váratlan hely­zetek, nem lehet mindent kontrollálni. Az igény szerinti szoptatás lehetővé teszi, hogy az édesanya ráhangolódjon a kisbabájára, ami az egyik legfon­tosabb feladat a korai időszakban. Az időhöz kö­tött szoptatás a kisbabát vérmérséklettől, szemé­lyiségtől függetlenül igyekszik egy skatulyába gyömöszölni, ami egyáltalán nem biztos, hogy megfelelő a számára, és akadályozhatja, hogy a szülők megismerjék kisbabájuk valódi szükségle­teit, illetve hogy a gondozásuk milyenségét a nö­vekvő kisbaba szükségleteihez tudják igazítani. Az igény szerint szoptató édesanyák előbb-utóbb többnyire fölismernek egy mintázatot, azt a rit­must, ami szerint a kisbaba „működik”. Mikor vannak nyugodtabb időszakai, mikor igényel több testközelt, több szoptatást, mi az, ami különösen felzaklatja a kisbabát. Persze ez egy rugalmas rit­mus, ami változhat a kisbaba aktuális állapota, életkora függvényében – lehetnek neki is jobb és rosszabb napjai.

A másik fontos tényező, hogy minek tekintjük magát a szoptatást. Olyasvalaminek, amire nagyon rá kell készülni minden egyes alkalommal, vagy olyannak, ami az élet természetes része, és a napok menetébe szervülve működik? Egy felnőtt sem gondolja, hogy káosz az élete, mert nem mindig ugyanakkor eszik, mert jön-megy, és közben fölhajt egy pohár vizet, mert tevékenykedés közben beszélget a párjával, mert melléérve olykor végigsimít a másikon, és ezek egyáltalán nem időhöz kötve működnek, mégsem zavaró a „kiszámíthatatlanságuk”. Ha a szoptatást is a babával való kapcsolat egy formájának tekintjük, ami táplálkozás, ivás, de egyben megnyugtatás, „beszél­getés”, elaltatás stb. is, akkor sokkal könnyebb elfogadni, és az élet részeként tekinteni rá. Persze nem egyszerű mindezt megélni, nem kis részben azért, mert a mai édesanyák többnyire úgy nőnek föl, hogy nem láttak szoptatott, pláne igény szerint szoptatott kisbabát, vagyis nemcsak általában a szoptatás menetéről nincs belső tudásuk, de arról sem, hogy mi várható egy kisbabától, és hogyan lehet a kisbaba szükségleteinek kielégítését a mindennapok menetébe integrálni.

Ehhez kapcsolódik, az a hiedelem, hogy az anya nem fog tudni semmit megcsinálni a háztartásban, nem fognak tudni elmenni sehová, mert a kisbaba bárhol és bármikor „megéhezhet”, és azt „szokta meg”, hogy mindig kaphat szopni, ha akar.

Ebben a vélekedésben a XX. század első felének népszerű, Amerikából indult pszichológiai irányzatának, a behaviorizmusnak a hatása tükröződik, melynek egyik legjelesebb képviselője John Watson volt (Mohrbacher, 2010). A behavioristák abban hittek, hogy a személyiséget gyakor­latilag figyelmen kívül lehet hagyni, és a viselkedés a megerősítések és büntetések függvényében szinte a végtelenségig alakítható, formálható. Vagyis ha a kisbaba jelzéseit csak bizonyos alkalmak­kor erősítem meg azzal, hogy megszoptatom, akkor előbb-utóbb megtanulja, hogy csak ilyenkor kérjen szopni, a köztes időben pedig nyugton maradjon.

Ma már ismerjük a behaviorista irányzat korlátait is. Az alapvető szükségletek nem olthatók ki, leg­feljebb bizonyos viselkedésformák, de azok sem mindenkinél ugyanúgy. Ha a szükségletet nem elé­gítem ki, az akkor is fennmarad, és más kielégülési formát keres magának. Lehet, hogy a kisbaba megtanulja, hogy a szokásos időkön kívül hiába jelzi, hogy szopni szeretne, de ha a jelzés el is marad, ettől ő még stresszt él át a kielégületlen szükséglettől. Nagyon sokszor ilyenkor kerül sor különböző pótszerek bevezetésére, mint pl. a cumi, a cumisüveg, vagy épp a kisbaba az ujját kezdi szopni, amik mind alááshatják a szoptatás sikerét. A kisbabánál még nem működnek azok az agyi kapcsolatok, amik lehetővé teszik a szükséglet azonnali kielégülésének késleltetését (Gerhardt, 2009).

A szoptatás egyik nagyszerű hozadéka, hogy bárhová és bármennyi időre induljon is el az anya, biztos, hogy elegendő tej lesz nála, épp megfelelő hőmérsékleten, és fogyasztásra készen. A házon kívüli diszkrét szoptatás a legtöbb esetben megoldható akkor is, ha az anya nem szeretne mások előtt szoptatni. Épp az időre szoptatás okozhat nehézségeket a kimozdulásban, hiszen bármikor előfordulhat egy váratlan esemény, ami miatt nem sikerül időre visszaérni.

A kisbaba ritmusát megismerve az otthoni teendőket is jobban lehet tervezni, hogy vajon mikor mire nyílik lehetőség. Ha az édesanya használ valamilyen hordozóeszközt, testközelben tartja a gyermekét, akkor a legtöbb teendő a kisbaba mellett is elvégezhető, akár a szoptatás is megoldható közben.

Sokszor elhangzik olyan vélemény is, hogy esetleg első gyereknél még kivitelezhető az igény szerinti szoptatás, de ahol van egy vagy több nagyobb testvér, ott már biztos, hogy nem. Valójában sok-sok többgyerekes, igény szerint szoptató édesanya tudja cáfolni ezt a tévhitet, sőt, inkább elő­fordul, hogy az első gyermeket nem sikerül igény szerint szoptatni, mert az édesanya még bizonyta­lan a saját anyai identitásában is, és a többieket igen. Több gyerek esetében már inkább készség­szinten működhet az anyánál a gyerekek szükségleteinek kielégítése. Valamilyen hordozóeszköz használata persze ebben a helyzetben is sokat segít. A nagyobb gyerekek számára is fontos tapaszta­lás, hogy mire van szüksége egy kisbabának, és hogyan lehet mindazt megadni neki.

Gyakran merül föl a „túlevés” kérdése is, különösen bukós vagy sokat gyarapodó kisbabáknál szok­ták az anyákat figyelmeztetni arra, hogy ne tegye olyan gyakran mellre a gyermeket. A hasfájás okaként is gyakran szerepel az egészségügyi szakemberek véleményében a túl gyakori vagy „össze-vissza” szoptatás. Ezen a téren megint a szoptatás kizárólagosan etetésként való föltételezése jelenik meg. A kisbaba nem véletlenül kér gyakran szopni, hanem mert számos felmerülő szükségletére ez a megoldás, illetve sokszor megeshet, hogy „csak” komfortszopni szeretne anélkül, hogy jelentő­sebb mennyiségű tejhez jutna. Ha egy kisbaba nem akar szopni, akkor biztosan nem lehet mellre tenni őt.

A bukás nem feltétlenül tekinthető kóros jelenségnek. Fontos immunológiai funkciója is van: be­vonja az orrnyálkahártyát, gátolva ezzel a kórokozók bejutását. A bukás általában nem utal arra, hogy a kisbaba túlságosan nagy mennyiségű tejet fogyasztott el, ennek hátterében egyéb tényezők is szerepelhetnek (pl. erőteljes tejleadó reflex vagy a kisbaba érzékeny pl. az anya által elfogyasztott tejre, tejtermékre, aminek fehérjéi megjelennek az anyatejben). A bukás akkor ad okot aggodalomra, ha a baba részéről a gyarapodás elmaradásával, rossz közérzettel vagy cianotikus epizódokkal társul.

Kizárólag szoptatott kisbabáknál gyakori, hogy az első időszakban igen gyorsan gya­rapodnak, majd a gyarapodás üteme a szü­letési súly megduplázása után drasztikusan lelassul. A korábban használt növekedési görbék sokszor a mesterségesen táplált csecsemők egyenletesebb gyarapodási üte­mét tükrözték, amiből a szoptatott kisbaba kilóghat. Ha a kisbaba közérzete jó és ki­zárólag szopik, akkor a nagy gyarapodási ütem nem ad okot az aggodalomra, és semmiképpen nem indokolja a szopások korlátozását vagy kiegészítő folyadék be­vezetését, hiszen ezek jelentős mértékben alááshatják a szoptatást.

Természeti népeknél, ahol a kisbabák nagyon gyakran kerülnek mellre, a hasfájás ismeretlen (Karp, 2003). A gyakori, még a nagyon gyakori szoptatás sem okoz önmagában hasfájást. Az anyatej nagyon könnyen emésztődik, gyorsan kiürül a kisbaba kicsi gyomrából, de ha esetleg még van a kisbaba gyomrában az előző adagból, és megint szopni kér, akkor sem történik semmi. A gyomor­nak nincs szüksége a szokásosan emlegetett „pihenésre” sem éjjel, sem nappal. Sőt, a kisbaba emésztése és formálódó cukor- és zsíranyagcseréje szempontjából épp kedvezőbbek a gyakori, kisebb adagok egyenletesen elosztva a nap folyamán (Gonzalez, 2005).

A gyakori szoptatás akkor okozhat gondot, ha az édesanyának nagyon sok teje termelődik és/vagy erőteljes a tejleadó reflexe, így a kisbaba relatíve sok laktózban gazdag, de zsírban szegényebb első­tejhez, kevesebb hátsótejhez jut. Ezen azonban különböző praktikákkal lehet változtatni az igény szerinti szoptatás fenntartása mellett.

Az édesanya szempontjából sokszor azért javasolják a szoptatási idő limitálását és/vagy a szopások gyakoriságának korlátozását, mert úgy vélekednek, hogy a gyakori/hosszú ideig tartó szoptatás a mellbimbó „felázásához”, sebesedéséhez vezethet. Noha – főleg először szülő anya esetében – a mellbimbó kezdetben érzékenységgel reagálhat a szoptatással együtt járó intenzívebb igénybevétel­re, még a nagyon gyakori és hosszú ideig tartó szoptatások sem okoznak nagyfokú fájdalmat, sebe­sedést. A sebesedés arra utal, hogy a kisbaba nem megfelelően kerül mellre és/vagy nem megfelelő technikával szopik (Mohrbacher, 2010). Így értelemszerűen nem is előzhető meg azzal, ha a szoptatásokat korlátozzuk, hanem a kiváltó okot kell felderíteni és orvosolni. A komfortszopás kiemelt jelentőséggel bír a kisbaba jólléte és fejlődése szempontjából, így ennek tartós korlátozása hátrányokkal járhat.

Pszichológiai szemszögből felmerülő aggodalom lehet, hogy milyen következményekkel járhat a kisbabára nézve, ha az anya nemcsak az éhségre, hanem többféle felmerülő problémára mellre tétellel, „etetéssel” reagál. Vajon nem azt tanulja-e meg a kisbaba, hogy a különböző problémákat nem adekvát módon, hanem evéssel oldja meg, nem válik-e „bánatevővé” nagyobb korában illetve felnőttként. Fentebb számos bizonyítékot próbáltam hozni annak alátámasztására, hogy a szoptatás nem egyenlő az etetéssel, és hogy a kisbaba legkülönbözőbb problémáira is élettanilag adekvát válasz. A szoptatás során nem étellel vigasztalódik a kisbaba, hanem a társas kapcsolat nyújt számára megkönnyebbülést. Vagyis teljesen természetes, hogy a kisbaba, kisgyerek szopni fog kérni akkor is, ha fáj valamije, nyugtalan, álmos, felzaklatódott vagy valami sérelem érte.

Ide kívánkozik az a fontos kutatási eredmény, hogy a szervezet saját endogén opiát rendszere kora gyerekkorban nem képes önállóan bekapcsolni, csak szociális hatásra indukálódik (Kulcsár, 1996). Az endogén ópiátok részt vesznek a fájdalomcsillapításban, illetve a különböző lelkiállapotok regulációjában. A kisbabának szüksége van a társas kapcsolatra és a szoptatásra ahhoz, hogy ez a szabályozó funkció bekapcsoljon, különben „saját lelkiállapotának foglya” marad (Klein, id. Kulcsár, 1996).

Az elválasztás-elválasztódás időszaka kiemelt jelentőséggel bír az endogén ópiát rendszer öninduk­cióra való átállásának szempontjából. Vagyis itt válik fontossá, hogy a szoptatást az édesanya test­közelséggel, jelenléttel, odafordulással igyekszik-e pótolni, kiváltani vagy valóban étellel, édesség­gel jutalmaz és vigasztal.

Hogyan lehet áttérni az igény szerinti szoptatásra?

Sok olyan édesanya van, aki a kezdeti időszakban a nem helytálló információk hatására vagy meg­felelő támogatás hiányában az időre szoptatás mellett döntött, de a felmerülő problémák miatt (leg­gyakrabban elégtelen tejtermelés, sírós, nyűgös kisbaba) szeretne áttérni az igény szerinti szoptatás­ra. Természetesen ez a szoptatás folyamán bármikor lehetséges, noha eleinte nehézségek jelentkez­hetnek.

Főképp nyugodtabb temperamentumú kisbabáknál előfordul, hogy eleinte nem jeleznek a szokott „menetrenden” kívül, mert bár a szükséglet náluk is fönnáll, a viselkedéses megjelenés kioltódhatott a megerősítés elmaradásának hatására. Olybá tűnhet, mintha a kisbaba elégedett lenne, holott belül stresszt él át. Ilyenkor a kisbabát gyöngéden rá kell vezetni arra, hogy igenis érdemes jelezni. Ebben nagyon sokat segít a testközelség, amikor az anya is könnyebben észreveszi a kisbaba finomabb jelzéseit, és a kisbaba is hajlamosabb lehet szopásigényének kimutatására.

Ha a kisbaba cumit kapott vagy az ujját szopja, és erre alakult ki nála az imprinting, akkor szintén csak nagy türelemmel és fokozatosan vezethető vissza a mellen való megnyugváshoz. Ne feledjük, hogy az imprinting tárgya iránt érzelmi ragaszkodás alakul ki, és a tárgy nem helyettesíthető könnyen valami mással. A kisbaba korától függően akár hosszú hetekbe telhet, mire sikerül megszilárdítani a mellen való megnyugvás érzetét. Ezt a folyamatot is elősegíti az átmenetet nyújtó, megfelelő mennyiségű testközelség.

Az igény szerinti szoptatásra való áttérés kezdetén felléphet egy olyan időszak, amikor a kisbaba átmenetileg nagyon nyugtalanná válik, sokat nyűgösködik vagy sírdogál, rendkívül gyakran kér szopni. Ő maga is kibillenhet a korábbi egyensúlyából, zavart és bizonytalanságérzetet kelthet benne a változás (még ha a korábbi állapot nem is volt megfelelő), így megnyugvást a testközelben és a szopásban kereshet. „Tesztelheti” az új helyzetet, hogy valóban lehet-e a korábbinál többször jelezni. Ez azonban biztató jel, hiszen arra utal, hogy a kisbaba valóban kezdi átélni azt, hogy érdemes a szükségleteit mindenkor kommunikálnia. Ráadásul a gyakori szoptatás elősegíti a tejmennyiség megfelelő szintre való feltornászását.

Az igény szerinti szoptatás korlátai

Egészséges csecsemő esetében az igény szerinti szoptatás általában minden különösebb megszorítás vagy probléma nélkül alkalmazható, hiszen ez a biológiai, élettani norma. Azonban vannak olyan speciális helyzetek, amikor nem felel meg az igény szerintiség, végezetül ezeket szeretném röviden áttekinteni.

A leggyakoribb ilyen helyzet, amikor a kisbaba valamilyen oknál fogva aluszékonnyá válik (pl. besárgul a szülés után). Ha nem ébred/jelez legalább nyolc alkalommal 24 óra alatt, a súlygyarapo­dása nem kielégítő, a pelenkái alapján nem jut elég tejhez, akkor nem alkalmazhatjuk az igény szerinti szoptatást, nem várhatunk a kisbaba jelzéseire, mert ő erre nem képes. Így a szülőnek kell biztosítania a megfelelő tejbevitelt a kisbaba ébresztésével, gyakori mellre tétellel, ha szükséges, szoptatásbarát módon történő pótlással (Mohrbacher, 2010).

Hasonló aluszékonyság léphet föl akkor, ha a kisbaba nem jut elég tejhez, és a szervezete megpró­bál takarékoskodni az elérhető kalóriákkal. Ha ilyenkor a kisbaba jelzéseire várunk, akkor előfor­dulhat, hogy még kevesebb tejhez jut, még ritkábban ébred föl, és ebből az ördögi körből nehéz kikeveredni. Ha az anya gondoskodik a megfelelő bevitelről, a kisbaba élénkebbé, éberebbé válhat, ahogy az állapota rendeződik. Amikor már megbízhatóan jelez, vissza lehet térni az igény szerinti szoptatáshoz.

Az igény szerinti szoptatás nem alkalmazható akkor sem, ha a kisbaba valamilyen veleszületett anyagcsere-betegségben vagy enzimhiányos állapotban szenved.

Galaktozémia esetén a betegség enyhe formája kivételével a szoptatás egyáltalán nem lehetséges. Ha valamennyi enzim rendelkezésre áll, akkor bizonyos mértékű tejbevitel engedélyezett szoros endokrinológiai kontroll mellett (Lawrence, 2011).

Fenilketonuriában szenvedő kisbabáknál a részleges szoptatás lehetséges, hiszen kis mennyiségű fenilalaninra ezeknek a babáknak is szükségük van, de a tejbevitelt szoros kontroll alatt kell tartani, és fenilalanin-mentes tápszerrel kiegészíteni. A vizsgálatok azt találták, hogy a fenilketonuriás gyerekek értelmi fejlődése szignifikánsan jobb eredményt mutatott iskoláskorban, ha a kezelést korán sikerült elkezdeni, a fenilalanin-szintet sikerült megbízhatóan alacsonyan tartani, és a speciá­lis tápszer mellett a kisbaba anyatejet kapott meghatározott mennyiségben (Lawrence, 2011).

Schneiderné Diószegi Eszter

Irodalomjegyzék:

1. Blass, E.M.: Milk-induced hypoalgesia in human newborns Pediatrics, 1997 pp. 825-829
2. Blass, E.M.: Mothers and their infants: peptide-mediated physiological, behavioural and affective changes during suckling Regulatory Peptides, 1996, pp. 109-112.
3. Cubero, J. et al: The circadian rhythm of tryptophan in breast milk affects the rhythms of 6-sulfatoxymelatonin and sleep in newborn. Neuro Endocrinol Lett. 2005 Dec;26(6):657-61.
4. Epstein-Gilboa, Keren: Interaction and Relationships in Breastfeeding Families: implications for Practice Hale Publishing, 2009
5. Ferber, S.G. – Makhoul, I.R.: The effect of skin-to-skin contact (kangaroo care) shortly after birth on the neurobehavioral responses of the term newborn: a randomised, controlled trial Pediatrics, 2004, pp. 858-865.
6. Gerhardt, S: A szükséges szeretet. Az affektusok hatása a kisgyermek agyfejlődésére. Oriold, 2009
7. González, C: My Child Won’t Eat! La Leche League International, 2005
8. Graf, M. V. et al: Presence of Delta-Sleep-Inducing Peptide-Like Material in Human Milk The Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism July 1, 1984 vol. 59 no. 1 127-132
9. Gray, L. et al: Breastfeeding Is Analgesic in Healthy Newborns Pediatrics 2002 pp. 590-593
10. Kulcsár Zs.: Korai személyiségfejlődés és énfunkciók Akadémiai Kiadó, 1996
11. La Leche League International: The Womanly Art of Breastfeeding Ballantine Books, 2010
12. Lawrence, Ruth A. – Lawrence, Robert M.: Breastfeeding. A Guide for the Medical Profession Elsevier, 2011
13. Mobbs, E.: Thumb-sucking and Dummy-sucking. Evidence for Human Imprinting. G. T. Crarf Pty Ltd., 2007
14. Mohrbacher, Nancy: Breastfeeding Answers Made Simple Hale Publishing, 2010
15. Nishitani, s. et al: The calming effect of a maternal breast milk odor on the human newborn infant Neurosci Res. 2008 Nov 1.
16. Prime, D, K. et al: Oxitocin: Milk Ejection, and Maternal-Infant Well-being IN: Hale, T.W. – Hartmann, P. (Eds): Hale and Hartmann’s Textbook of Human Lactation Hale Publishing, 2007
17. Riordan, Jan: Breastfeeding and Human Lactation Jones and Bartlett, 2005
18. Sears, W. – Sears, R. – Sears, J. – Sears, M: The Baby Sleep Book Little, Brown and Company, 2005
19. Uvnäs-Moberg, K.: Oxytocin may mediate the benefits of positive social interactions and emotions. Psychoneuroendocrinology, 1998, pp. 819–838.

Forrás: http://szoptatasportal.hu/fejezetek_a_laktacios_szaktanacsado_kepzes_torzsanyagahoz/igeny_szerinti_szoptatas

A babák emésztőtraktusa egészen a születés pillanatáig steril. A szerencsés babák, akik végigküzdhették magukat az édesanyjuk szülőcsatornáján, menet közben beszereznek egy csomó bacit, elsősorban laktobacillusokat, amik aztán a bélcsatornájukban megtelepedve kialakítanak egy speciális, semmihez sem hasonlítható bélflórát, ami az anyatej feldolgozására teszi alkalmassá a babák emésztőrendszerét. A még szerencsésebb babák, akik a császármetszés után olyan jól képzett orvossal találkoznak, akik az anya hüvelyéből steril gézlappal vett flórával “beoltják” a babák száját gyakorlatilag ugyan ilyen védelemben részesülnek. Ahol erre pénz/ paripa / fegyver (idő/ ismeret/ türelem) hiányában nincs lehetőség bizony eleve hátránnyal indulnak az emésztés rögös útján. Később ezt a szuper kis baciflórát remekül meg lehet gyepálni antibiotikum kúrával, amit viszonylag sok baba kap a születésük után a kórházakban.

A második védelmi vonal az anyatej. Ha a baba szájába nem kerül más, csak anyatej, akkor a kiépülő baciflóra hamarabb stabilizálódik. Nem hiába lehet méregdrága pénzért megvásárolni a tehenek kolosztrumából (előtejéből) készülő kapszulákat, ugyanis ezek immunvédő hatása kimagasló.

Miért csak anyatej? Ha a babákat vízzel itatják az első napokban, akkor a híg (víztiszta) oldat a beleken végigsöpör, és mire a vastagbélben befejeződik a vízfelszívás, a gyorsan áramló béltartalom lesöpri az éretlen bélfalon képződött IgA immunglobulinokból álló védőréteget. Ezzel utat nyitva olyan baciknak, vírusoknak, allergén makromolekuláknak, amiknek normál esetben nincs sok keresni valója a baba vérében. A védőréteg újbóli kialakulása heteket vesz igénybe, amíg a baba fokozottan ki van téve a hasmenéses tünetekkel járó fertőzéseknek.

Ha cukros vizet kap a baba, az átmenetileg rendezi ugyan a vércukrát, de az élettan törvényei alapján a hirtelen megugró vércukorszint a hasnyálmirigyből reflexes inzulinkibocsátást vált ki, ami rövid időn belül mardosó éhségérzetet, rosszabb esetben émelygést, rosszullétet vált ki. (Ki ne emlékezne a terhességi cukorterhelésére? A babának sem kellemesebb.) Természetesen előfordulhat olyan orvosi vészhelyzet, amikor kell a cukros víz, de nem rendszeresen és rutinszerűen, csak és kizárólag akkor és annyit, amennyit nagyon muszáj.

Tápszer: sok baba azért kap először tápszert, mert az anyukájának “nem indult be a teje”, vagy nem szopott mérhetőt a baba. A tej akkor indul be, amikor a méhlepény leválik, és az első napokban nincs is szükség egyszerre kiskanálnyinál nagyobb mennyiségre. A fehér tej megérkezése tarthat tovább is, de ha az első napokra jellemző kakis pelusok száma és színe normális, akkor tuti van ott bevitel, még ha a kórházi mérleg nem is képes megmérni. A tápszerrel -hasfájásügyileg- az a gond, hogy olyan pH-t alakít ki a bélrendszerben, ami a “jó” bacik megtelepedésének nem kedvez, örökre megváltoztatva az anyatejes baktériumflórát. Ennek helyreállításában segíthet ugyan a Biogaia csepp, de ugyan ezt a hatást elérhetjük a kizárólagos szoptatással is.

Ha mindezeket megúszta a babánk, akkor érdemes a szoptatási gyakorlatot megvizsgálni. A babák a méhen belül 0-24 órás all inclusive ellátáshoz szoktak. Irreális és evolúciósan teljesen idegen tőlük elvárni, hogy bármennyit várjanak két szoptatás közt. Egészen a megszületésükig szó szerint össze voltak kötve az anyjukkal, és bár a köldökzsinórt elvágták, a folyamatos bőrkontaktus, szoptatás, testmeleg, szívverés, lélegzés hangjai elemi igényük, az ő természetes közegük. Ha ettől megfosztják őket, méltatlankodnak. Ezen túl tudnak méltatlankodni akkor is, ha méltatlan dolgok történtek velük születésük közben, de hát kinek sírják el a bánatuk, ha nem a tulajdon anyjuknak?

Sír ez a baba! Hát, igen, van az az időszak; amikor már a fejünk tetejére is állnánk, csak segítsen végre valami. Jellemzően a sírós időszak 3 hetes kor környékén kezdődik és kb 3 hónapos korig tart. Lássuk mi minden történik ekkor:

Eljön az első növekedési ugrás. A babák ráébrednek, hogy ez a szitu, mármint hogy kint szorultak anyán kívül, véglegesnek mondható. Ezért a lehető legtöbb közelséget igénylik. Szopi-szopi-szopi, ez egy átlagos nap rendje, pont addigra időzítve, mire a gyerekszülés első varázsa kezd elmúlni, a tartalékok lemerülnek, a fél karunkat adnánk egy átaludt éjszakáért, egy egyedül megevett ebédért, egy nyugalomban elvégzett fürdésért, vagy akár egy kis társaságért. De a baba nem hagyja. Mindig többet és többet akar. Sokan ilyenkor mentőövekhez nyúlnak, cumihoz, tápszerhez - és ki ítélheti el őket ezért? Más kérdés, ha kellő támogatást kapnak, és tudják, hogy ez az időszak csak néhány napig tart és érdemes befektetni az energiát,akkor gyakran sikerül mankók nélkül átvészelni ezt az időszakot.

Igény szerinti szoptatás. Ugyan az igény szerintiség mindkét oldal igényeit igyekszik figyelembe venni, de baba igényei ebben az időszakban még előrébb valók, mint az anyáéi. (Később ez is kiegyensúlyozódik, de lehetőleg még ne a 3 hetes babát próbáljuk a felnőttek életéhez igazítani, majd ha már bír némi belátással, akkor fog igazodni szépen magától is). Ha a baba a korai éhségjelekre (fejforgatás, csücsörítés, cuppogás) cicit kap, akkor viszonylag békésen oldhatóak meg a szoptatások. Vannak babák, akik csak a késő jelekre (ököl a szájban, sírás) kapnak cicit, nekik sokkal valószínűbb, hogy a vokalizáció (sírás, kiabálás) lesz a normális kommunikációs eszközük.

A babák 3 hetesen még kizárólag a jelent érzékelik. Nincs fogalmuk a jövőről. A “mindjárt kapsz” számukra nem jelent mást, mint hogy most nem kapok. Ezért gyakran méltatlankodnak.

Vannak az úgynevezett többemberes babák, akiknek extra igényük van a gondoskodásra, 110%-os figyelmet követelnek, különben egészen elképesztő módon képesek behergelni magukat. Nem; nem nevelési hiba, nincsenek “el/felkapatva” és nem jó válasz a “betörlekhaaddigélekis” finomabban: “ jobb ha mielőbb megtanul egyedül ellenni” típusú gondoskodás. Nem vagyunk egyformák mi felnőttek sem, vannak mimózalelkűek, vannak rendkívül érzékeny személyiségek és vannak, akik kívülről keménynek tűnnek, de a zord álarc mélyen érző lelket takar. És ők mind értékes emberek. Nem nevelési elv vagy módszer kérdése egy egyén személyisége, a többemberes babákat több embernek kell gondoznia.

Sokszor találkozunk azzal a tévhittel- és gyakran egészségügyi szakemberek részéről-, hogy a baba pocakja számára megterhelő, ha túl sokat vagy túl gyakran eszik. Az igény szerinti szoptatással nem lehet:

-a baba akarata ellenére ráerőszakolni a szoptatást. Ha mellen is van a baba nem feltétlenül “eszik”, lehet csak épp komfortosan érzi magát.

-a gyomor normális működéséhez nem szükséges teljesen kiürülnie. A gyomorsav termelése folyamatos és az anyatej emésztésében minimális jelentőséggel bír- kicsapja a táplálékfehérjéket, ami a teljes mennyiség kb 2-12%-a. A gyomor működéséről tudjuk, hogy remekül elbánik a különböző időpontokban bekerülő táplálékkal, ha csak 20 percnyi szoptatást veszünk alapul, akkor is az első kortyok már rég továbbhaladtak, mikor az utolsók megérkeznek. Ugyan ez igaz a másfél órát tartó, vagy a 10 percenkénti szoptatásra is.

-ha egy baba túl gyakran bukik, az nem azt jelenti, hogy “túlette magát”, csupán annyit, hogy a gyomor felső záróizma még fejletlen, így a teli edény “kilötyög” egy óvatlan mozdulatra, pláne ha még levegőt is nyelt a baba szoptatás során, vagy azt megelőzően. A ritkábban, mohóbban szopizó babák közt jellemzőbb a lenyelt levegőbuborékok miatti bukás, pláne ha a szoptatást sírás előzte meg.

És mi van akkor, ha tényleg a hasa fáj?

Igen, van olyan is, amikor tényleg görcsöl a baba pocakja.

Ilyenkor érdemes ismét a szoptatást felülvizsgálni.

Azok a babák, akik ritkábban, bizonyos időközönként kapnak cicit, vagy túl bőtejű az anyukájuk, esetleg sokat fej az anyuka szoptatás után, gyakran csak a hígabb, magasabb tejcukor tartalmú anyatejet kapják. Ilyenkor gyakran jelentkezik zöldes, habos, kirobbanó széklet, esetleg gázokkal. Ilyenkor nem csak az a probléma, mert tudjuk, hogy a csecsemőkben még nem stabilizálódott az a bélflóra, aminek a gerincét az anya laktobacillusai adják, így aztán nincs elegendő laktáz enzimük sem. (Ezen könnyű segíteni, Laktáz cseppel pótolható a hiány) DE: a lényeg, hogy a babának szüksége van zsírosabb tejre, ettől fog jól fejlődni. Tehát a patika ugyan elfedi a problémát, de nem orvosolja a gondot. Olyan mint a sebtapasz, csak épp alatta nem mennek jól a dolgok szoptatásügyileg.

Aztán ott az a fránya idegrendszeri érés. Bármilyen furi, a babáknak elaludni is meg kell tanulni. 2-3 hetes korban ez egyre nehezebben megy. Ilyenkor nyűgösek, sírnak, tekeregnek és mindenféle lehetetlen viselkedést produkálnak. A jó hír, hogy a szoptatással segíthetjük a babákat megnyugtatni, elszenderíteni. Egyrészt a szopómozgás olyan hormonokat szabadít fel az agyban, amik elaltatják a babát. Másrészt az anyatej tele van olyan hormonokkal, amik szintén segítik a baba elszenderedését, és felkészítik az esti hosszabb alvásra. Harmadrészt az esti tej magasabb zsírtartalmú, de a volumene lehet kevesebb. Ezért délutántól fogva sok baba csak újra és újra csak szopizna, vagy el sem engedné a mellbimbót. Nagyon megterhelő feladat, hogy 5-6 órákat folyton készelnétben legyünk. Ilyenkor bizony nagyon jól jön egy kis segítség, de alapvetően az esti cicimaratonok normálisak, és sokkal inkább összefüggnek a fáradtsággal, mint az éhséggel vagy a hasfájással.

A babáknak nem csak elaludni, de kakilni és pukizni is meg kell tanulni. A záróizmok akaratlagos megnyitása nem kis feladat. Ilyenkor bizony valóban tekerhetik a kis pocakot a bent rekedt dolgok. A szoptatás kiváló fájdalomcsillapító. Az anyatej tele van olyan anyagokkal, amik hatékonyan csillapítják a fájdalmat, a gyulladást, a szoptatás közben pedig oxitocin szabadul fel, ami ellazít, görcsöt old, segíti elengedni a dolgokat, hogy kijöjjön, aminek jobb kint, mint bent.

Persze segíthet még a függőleges hordozás, ami ha ortopédiailag optimális, köldökig felhúzott térdekkel és 90°-nál nem nagyobb terpesztésben történik, a legkiválóbb pukielősegítő pozíció.

A szoptatás beindítja a bélmozgásokat is, ahogy a reggeli kávé is teszi a felnőttekkel. A drasztikus pukitlanító módszerek (hőmérőzés és szélcső) valóban kiengedik a szeleket és ami még jön vele, de hátráltatják, hogy a baba önállóan fejlődjön, bízzon saját magában, megtanulja elengedni magát és a záróizmait, felfedezze és uralja a teste működését.

Az Espumisan vagy Infacol nevű gyógyszerek úgy működnek a belekben, mint a mosogatószerben a detergensek. Nem szívódnak fel, nincs mellékhatásuk, csak a nagy buborékokat varázsolják sok apró, pici bubivá. Ezen túl fájdalmat nem képesek csillapítani, nem fokozzák a bélmozgásokat és nem segítenek a babának az elengedésben sem. Használatuk tehát lehet segítség a nyugtalan pocaknak, de önmagában nem gyógyítjak a problémát.

A kábító fájdalomcsillapítók, mint a Papaverin oldat használatát csak rendkívül indokolt esetekben szabad megkezdeni, és remélhetőleg a kezelőorvos tisztában van a fennt felsorolt tünetek természetes megoldásaival, mielőtt erre a drasztikus lépésre szánná el magát.

Ha tehát a szoptatás támogás szemüvegén át nézzük, a legtöbb “fiziológiás” kólikának jól felismerhető okai lehetnek, amelyek nagy részét a szoptatási gyakorlat finom módosításaival gyógyszerek nélkül is orvosolni lehet. Javaslom, ha a babátok kólikás, először beszéljetek tanácsadóval, akinek szükség esetén a személyes tanácsadása akár két üveg gyógyszer árából

Azt hittem, vége a vitáknak.

Nem bírom idegekkel, szó szerint hányingerem van hat óra óta. Csak a véleményét kell meghallgatnom valakinek, a szoptatásról, táplálásról, ami más, mint az enyém... A rosszalló pillantást, a magabiztos fals ismereteket, fellengzős tekintetet. Nincs erőm és kedvem vitázni ezen. Szó szerint szédülök, háborog a gyomrom, pedig már tíz óra. Félek.

A WHO, a szoptatási tanácsadás és az anyai ösztönöm SEMMIT NEM ÉR, mert az ő tapasztalatai szemben állnak az én tapasztalatlanságommal, a nyolc hónapos korukban "okosan" (azaz szándékosan) leválasztott csecsemők épsége az én csecsemőm fenyegető elkényeztetésével,  a védőnők (mikoriak..?) tapasztalata az én semmibe veendő, esetleg egészségügyis, biológiai ismereteimmel, ha nem az anyaságommal.

Félek, hogy a férjem, az Édesapa ezeket a szavakat veszi alapul, és nem az enyémet. Az enyémet, aki 24/24 vele vagyok és ismerem. A babám tökéletes. Testileg, lelkileg. Kiegyensúlyozott. Nem kell neki a cumi. Nem sír ok nélkül, ha mégis, figyelek rá, és többnyire tudom, mi az oka, mit szeretne. Büszke vagyok a kapcsolatunkra, főleg azért, mert nem gondoltam, tudtam, hogy ilyen csodálatosan működik a természet, hogy ennyire könnyűvé teszi az Anyaságot, mert adott egy fantasztikus láthatatlan kommunikációs csatornát. Amire büszkék lehetnének, hogy nem okozok gondot, nem kell nagyszülőként, szülőként aggódni semmin, minden tökéletes. Fejlődik, testileg, lelkileg. Boldog! Vidám! Mindennek az az oka, hogy egy csodálatosan jól működő szimbiózis áll fenn köztünk. És egy támogató család. Sajnos Édesapa nem tud részt venni benne. De remélem, őszintén, hogy ő bízik bennem, bennünk!

Ha részükről is elhangzik, hogy "mennyire látszik, hogy anyás" hogy "mennyire egymásra vagyunk hangolva", akkor, amennyiben ez egy pozitív kicsengésű dolog, miért ne lehetne folytatni, azaz az én meglátásom szerint folytatni? Jó lenne, ha valaki értékelné, és meglátná benne a JÓT. Hogy nem ördögtől való, ami az enyém. SŐT. VAN, aki kérdez, és nem mond, És megkérdezi, MIÉRT ÍGY? Nem a fejét csóválja rosszallóan, és kiakad, esetleg erőltetetten kinevet! (Legalább utóbbit nem veszem magamra...!) "A tej tápértéke csökken, én ebben biztos vagyok" - hát sajnálom, pont Ön nem az a szakember, akinek a tej összetételére vonatkozólag adok az ismereteire... Honnan veszi ezt??... Úgy érzem magam, mint aki elvégzett egy egyetemet, valamiben konkrét plusz ismereteket szerzett, és azt megcáfolja egy outsider. Ez speciel nem az én anyaságommal, és a viszonyunkkal kapcsolatos, hanem egy élettani butaság...

Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy amit hallok, az egy vélemény. Amit meg kell hallgatnom. Akkor is, ha másként ÉRZEK. Mélységesen felháborít, és tudom, hogy nem ezzel az érzéssel kell reagálnom. De az apósom ne kommentálja, hogy milyen lesz a mellem! Mit képzel?! Egyáltalán nem erről szól. Szerintem a baba addig szopizhat, ameddig akar. Ha sokáig, sokáig, évekig, évekig. Nem fog... (Mert előbb kezd el érdeklődni a mi kajánk MERT együtt eszik velünk az asztalnál, és egy természetes kíváncsiság alakul ki nála.....) De ha igen, akkor mi van, kit zavar? Miért zavarja? Őt miért zavarja? A férjemet, ha így van, miért zavarja? Hát ne a baba határozza meg, hanem én. (Vagy ők?)

Az nem elég bizonyíték arra, hogy valamit jól csinálok, hogy így mosolyog? Hogy jól van? Hogy nem beteg, pedig eljárunk? Hogy fejlődik, és figyelek rá? Hogy megosztom velük mindezt, képen, meghívással, és fizikailag is? A legintimebb pillanatokba is betekintést engedek - talán ez a hiba! A szoptatás magánügy? Bárhol megszopiztatom, ha kéri. Nem kérkedve, szerénynek maradva, természetesen! De ez nem jogosít fel senkit, hogy beleszóljon. Szerintem a szopi a mi közös ügyünk. Ami csak attól változhat, amitől rettegek, hogy idegesítenek. Bízom benne, hogy a férjem mellettem fog állni ebben. A kisgyermekünk táplálása elsősorban az én feladatom. Nekem kell megadnom neki. Később, amikor a sütőből veszem elő a kacsát, akkor is talán... De most, kizárólag az anya felel a táplálásáért. Ne vegyétek el tőlem ezt! Hányingerem van, ha erre gondolok. Engem is meglep, de a felháborodásom igencsak nagy.

Kettőt felneveltek már. Én egyet sem. És? Gyakoroltak rajtuk, most én tenném az enyémen, a legjobb tudásom szerint, ami nem holmi ósdi Dr Spock baromságai szerint való! Beállt az igény szerinti szopizás a háromórásra, na? Ez eredmény? Napirendnek tekinthető? Akkor ez a téma lezárva? Most jön az átalussza az éjszakát... Tudom...... :( Fáj!!! Direkt csináljátok? Hagyjatok békében. BÉKÉBEN.

A szopizás, a gyermekem ösztönös igényeinek kiszolgálása NEM KÖZTULAJDON. Az nem zavar, ha kolbászra szoktatják. Vagy nézheti a tévét náluk. De a szopizásba ne szóljon bele senki. Valami, amit tudom, hogy jól csinálok.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a hozzátáplálást nem a hagyományos, pürét benyomom a szájába módszerrel szeretném, hanem az önálló falatozásra nevelő BLW-vel, de csak abban az esetben HA ezt a bébi is szeretné. Úgyis mindegy, mert minden rossz lesz, amit csinálok. UGYE?

BÍZZATOK BENNEM. A jó isten áldjon meg benneteket.

A temperamentum 75%-ban öröklött.

Az anya-gyermek interakciója idegen jelenlétében.

A korai gyermekkor, a korai szülő-gyermek kötődés kapcsolat hatása a szerelemre. A toleráns, a babát készséggel felvevő anya gyermeke nem elkényeztet, hanem megtanítja, arra, hogy a világ válaszol. A kreativitás, mint az önálló gondolat vállalása, kimondani merése és válasz várása...

A bizalmatlanságra nevelés (tudom, tudom...)

A munkaholizmus, mint az emberi kapcsolatoktól való menekülés, gyerekkori trauma.

Az anya-gyermek kapcsolat, béke és biztonság.

Az apa-gyermek kapcsolat, és a köztük levő kommunikáció szerepe a szocializációban. És ennek "gazdasági" következményei. Az apaságot meg kell tanulni. Nem csak anyagi szerep...

Három periódus kergetőzése. Ölelj meg szorosan, tegyél le, hagyjál békén.

Zelk Zoltán verse

Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.

A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár:
mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc,
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony. 

De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak. 

Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is mint a füst,
mert könnyű vagyok... 

Ki emel, ki emel,
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet...

Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül, és ott ülök
az ölében én. 

Bájos és gyermekien tiszta költemény a gyermeki szemmel látott elalvásról. Úgy szerettem a szövegét, a dallamát kicsi koromban - és most is...

https://www.youtube.com/watch?v=b_vJO6VfW8Y Olyan szép dal!