Minden szülő jót szeretne a gyermekének, ám amikor a kicsi akarata fejlődni kezd, önállósodik, újabb és újabb akcióival rendre megijeszti a szüleit, egyre több lesz az ellentét a gyermek és a szülők között, egyre indulatosabbak lesznek a szülők és egyre feszültebbek a sikertelen próbálkozásaik miatt, amikkel rendre próbálják szoktatni a csemetét. És bizony ilyenkor néha olyan módszereket vesznek elő, amik elméletben jónak tűnnek, ám nem biztos, hogy azt a hatást érik el, amire szánták őket.

1. Verés

Általában úgy kezdődik, hogy az anyuka odacsap a kicsi kezére vagy popsijára és ezzel próbálja elérni, hogy ne tegyen meg bizonyos dolgokat, így próbálja nyomatékosítani a “nem szabad” parancsot. Csakhogy a verés valójában felesleges fájdalmat okoz a kicsinek, ugyanis neki világos határokra és szabályokra van szüksége, amit következetes, határozott neveléssel, kiegyensúlyozott napirenddel is meg lehet tanítani neki. Ha azt mondjuk, “nem szabad” és jó példát mutatunk az ugyanúgy elég neki arra, hogy megértse, mikor meddig mehet el.

Maga Makarenkó, a gyakran emlegetett “makarenkói pofon” atyja is csak 13 éves kor körültől ajánlja ezt a módszert, akkor, amikor a gyerek már pontosan tisztában van vele, mit lehet és mit nem, és ennek ellenére másként cselekszik.

A fő gond az, hogy gyakran akkor csattan a pofon, amikor a szülő már nagyon feszült és idegességében csap oda. Ezzel viszont rossz példát mutat a gyereknek, hiszen pont az lenne a lényeg kisgyermekkorban, hogy megtanítsuk kezelni az indulatait, megtanítsuk várni, türelmesnek lenni stb. Az indulatból odacsapás éppen az ellenkezőjét tanítja neki.

2. Büntetés

Egészen kis korban a gyermek nem látja a párhuzamot a tettei és a következmények között. 3 éves kor körül kezdi el megérteni a ha-akkor összefüggéseket és ilyenkor már érti azt is, hogy valamilyen tettének következménye is van, ez azonban nem büntetés kell legyen. Inkább jobb arra megtanítani, hogy a maga által okozott kárt hogyan tegye rendbe. Pl. ha szétdobálta a játékokat, akkor rakjon rendet (persze még nem várható el, hogy teljesen egyedül rendet rakjon, de próbálkozzon meg vele), vagy ha kiöntött valamit, akkor azt törölje fel.

Jó példa erre az egyik másfél éves kisfiú, aki mindig tépkedte a szobanövény leveleit, ezért ilyenkor az apukája finoman mindig meghúzta a fülcimpáját, mire ő abbahagyta a tépkedést. Csakhogy pár nap múlva már azt csinálta, hogy odament a növényhez, meghúzta a fülcimpáját, majd elkezdte tépkedni a leveleket. Hát ennyit számít a büntetés.

4 éves kor körül már értik a rossz és a jó közötti különbséget is, ilyenkor érdemes neki elmondani, hogy amit tesz az rossz és miért rossz, tehát innentől érdemes részletesebben is elmagyarázni az egyes tettei okát.

3. “Nem szeretlek”

Sok anya van, aki nem szeretne büntetni, nem csap oda a gyermek kezére, viszont elfordul tőle és szavakkal vagy a viselkedésével azt fejezi ki, hogy “nem szeretlek”. A szeretetmegvonás majdhogynem súlyosabb büntetés, mint a kézrecsapás. Ilyenkor azt érzi a kicsi, hogy ő rossz, ezzel aláásod az önbecsülését. Éppen ezért nagyon fontos, hogy amikor rosszat tesz, akkor soha ne őt értékeld, hanem a viselkedését. Ne azt mondd: “Rossz vagy”, hanem azt, hogy “Rosszul viselkedtél”. Azt kell éreznie, hogy a viselkedésével van a probléma, azzal amit tesz és nem önmagával. Tudnia kell, hogy akkor is szereted, ha néha rosszul viselkedik.

Forrás: 

Balul elsült fegyelmezési módszerek http://www.kismamablog.hu/gyermekneveles/balul-elsult-fegyelmezesi-modszerek