Egy évekkel ezelőtt megjelent kutatás valóban ezt a megdöbbentő eredményt mutatta ki.
Jómagam első hallásra nagyon megdöbbentem és valójában nem is tartottam hitelesnek ezt a hírt. Mindenesetre elgondolkodtam a dolgon. Első körben saját családomat vettem górcső alá. Mivel én is két iskolás gyermeket nevelő, dolgozó szülő vagyok, a helyzetemet tipikusnak gondolva átgondoltam egy átlagos hétköznapunkat.

Lássuk csak: Az óra 6 órakor csörög. Bekapcsolom a televíziót, hogy addig is, amíg készülődünk, halljam a napi híreket. Gyorsan elkészülök, kakaót melegítek a gyerekeknek, elkészítem a tízórait. Fél hétkor puszival ébresztem a gyerekeket. Persze mindig kérnek 5 perc haladékot - a kisebb többször is-ő nehezebben ébred. Gyors tisztálkodás, öltözés, pár falat reggeli, ellenőrizzük a táskát, tornaruhát. Mindig akad valami gikszer (Elfelejtettük, hogy ma ünneplőben kell menni – gyors ruhacsere, vasalás. Az ünneplő cipőt kinőtte a gyerek! Jaj, most jut eszembe, ma kell befizetni a kirándulást, az uszodát! Mi vagyunk a sorosok a gyümölcs-naptárban is. Sebaj, majd útközben veszünk azt is.) - Szóval az állandó reggeli stressz.

Sikerül időben beérni a suliba, nekem a munkahelyre.

Munka és napközi után még edzés, zeneiskola, szülői értekezlet stb. Este 5-6 körül sikerül összeszednem a gyerekeket. Vacsorakészítés közben berakok egy mosást, a gyerekek még az elmaradt házit pótolják. Vacsora alatt kérdezgetjük a gyerekeket, mi volt a suliban, milyen jegyeket kaptak, van - e még házi.

Persze van, segítség is kell, mert utána kell nézni valaminek. A kisebbet még ki kell kérdezni környezetből, mert másnap dolgozat lesz. 

Este 8 körül már ágyban lenne a helyük, de még be kell csomagolni egy új munkafüzetet, táskákat ellenőrizni. Fürdés közben jut néhány perc beszélgetni, csak közben még ki kell teregetni. Apa most érkezik haza, nagyon fáradt. A gyerekek máris a nyakában vannak, de ideje lefeküdni. Az ágyban még mesét olvasunk, egy meleg ölelés: Aludj jól kicsim! Hát, ez a nap is véget ért! Sikerült szerencsésen mindent megoldanunk!

Gyanítom, hogy sokak számára hasonlóan telhetnek a hétköznapok. Bevallom őszintén, én is nagyon nehezen adtam össze azt a 7-8 percet, amikor valódi beszélgetésre van mód. Amikor beszámolhatunk egymásnak élményeinkről, csalódásainkról, félelmeinkről, csip-csup, vagy valóban komoly gondjainkról.  Persze, ha odafigyelünk, el tudunk csípni perc-morzsákat: utazás közben, esetleg vacsora készítésénél, közös étkezéseknél, a lefekvés előtti időszakban stb.

Sajnos az informatika és az ezzel kapcsolatos számtalan eszköz egyre jobban bevonul az életünkbe, és „követeli” ki a használójától a kizárólagos figyelmet. Lássuk be: az elektromos „kütyükkel” eltöltött idők nem a szociális kapcsolatokról szólnak, épp ellenkezőleg.

Javaslom, osszuk be és használjuk ki okosan a mai rohanó életmódunkból adódó kevéske időt, hiszen mindannyiunknak szükségünk van az egyéni figyelemre, érzelmi töltekezésre, megerősítésre, biztatásra, amit csak egy család tagjai adhatnak meg egymásnak.

Ennek hiányában a szülők és gyermekek előbb-utóbb nem lesznek aktív részesei egymás életének. A beszélgetések egyre formálisabbá, felületesebbé válnak. A gyerekek inkább társaikkal osztják meg örömeiket és problémáikat.

Ugye érezzük, hogy ennek nem így kellene lennie?  Beszélgessünk többet! -  És nem csak a gyermekeinkkel, hanem általában- egymás között.

VÁRI ANDREA – FEJLESZTŐPEDAGÓGUS ÍRÁSA

én ezt szeretném elkerülni. remélem, nekünk sikerül! azon leszünk!