Hazatérte előtt...

Édesapa... Észrevetted, hogy érzékenyebbek vagyunk mindenre?

Hogy nehezebb megbeszélni dolgokat skypon?

Szerintem ez nem baj, persze nem tudtam, hogy valóban ilyen nehéz lesz a kommunikáció. Hosszú ez az egy év.

Sok a félreértés.

Sok a gondolat és kevés a kérdés.

Új élethelyzetek mindkettőnknek. Konténer, új lakás, a közös 7/3 lakásunkban csak én vagyok a babival, a bébivel, akivel nem lehetsz, akit nem ölelhetsz még, a bébi, akivel azt teszek, amit jónak gondolok, sok jószándékú segítség, megértés és ugyanakkor ugyanannyi frusztráló beszólás mellett. Egyedüllét! Cyber-élet.

Mi megszokott kis rendszert építettünk ki, napi rutint, amit monoton követünk, a csodálatos teendőkkel. Jól bírjuk. Boldog vagyok. Miközben tudom, hogy Te messze vagy, nem lehetsz a saját gyerekeddel, és nagyon nehéz lehet. Nem élheted meg veünk a jót, és a kételyekből is kimaradsz, bár meg kell valljam, olyan könnyen működünk, mint kés a (meleg) vajban... Aki mást mond, az hazudik, vagy festi magát :) Vagy rosszindulatú. Vagy tájékozatlan... Tökéletes minden! Valójában irigylésre méltó. De még nem volt fogzás, szeparációs szorongás, betegség, stb, a kisgyerekesek rémálma. Ráadásul pont akkor lesz (baba és szülők számára is) nehéz fejlődési időszak, amikor végleg hazajössz. Bízom benne, hogy nem nevelési gondoknak éled meg :)

Várlak haza, és egyben szorongok, hogy milyen elvárásaid lesznek. Hogy elfogadod-e az ismereteimet, aminek utánanéztem, megbeszéltem, vagy egyszerűen érzésből fakadnak. Meg tudod érteni az anyaságot, mint biológiai fogalmat? Éteri is, és felfoghatatlan, a július előtti énem számára is, azért kérdezem. ez egy mindent felülíró érzés. Csodálatos. Szülőnek lenni, még fel sem fogtam. Anyának lenni - hivatás.Te vajon hogyan éled ezt meg? az én anyaságomat, a te apaságodat?

A kettőnk életébe belépő kicsi lény a legfontosabb lett, lesz mindkettőnknek. És ne szabad egymást sem elhanyagolnunk.

Figyelni fogok, figyelni próbálok majd Kettőnkre is.

A szorongásom abból fakad, hogy félek, elvárásaid vannak. Az elvárások egy kapcsolatban számomra alá-fölé rendelt viszonyt képviselnek. Elvárás, ha szeretnéd, hogy nőként is viselkedjek, ne csak anyaként, elvárás, hogy így vagy úgy szopiztassak, és bár értem a gyermekem jelzéseit, másként cselekedjek, mint amit az ösztön (ami elméletileg a helyes útmutatást adja) diktál. Persze, hogy nőként is szeretnék viselkedni! Imádnám, de most itthon, amellett, hogy igényes vagyok és odafigyelek magamra, az egészségemre, a rendre is amennyire lehet, hogy csináljam "ennél jobban"? Nő. Pláne 12 hónap kihagyás után, úristen, hát persze. (((Amúgy van olyan pszichológia, miszerint egyszerre nem lehet, és toleránsnak kell lennünk egymással...És be kell valljam, már látom, hogy kurvanehéz lesz a magamnak/neked megfelelés része!!!)))

De nem csak azért szeretnék csak nő lenni, mert elvárást teljesítek. Hanem azért, mert Te örülsz neki, és nekem ugyanúgy igényem van rá. Ennyi. Szerintem nagy különbség. Csak a múltkor szóvá tetted, hogy azért erre figyelni kell ám... De mindeközben azt is figyelembe kellene szerintem venned, hogy ez alakul. Nyilván tudatosan. Viszont amikor ezt beszéltük (Luci két hónapos volt), akkor még az Anyai gondolataim voltak túlsúlyban. Euh, most is, DE nem vagy itt!!! És most ez a legfontosabb. Mit tegyek? Plázázzak, vagy főzzek, vásárolgassak? Teszem ezeket, ne félj :) De feleslegesen nem pazarlom rá az energiámat, és pénzemet! Hiszen akkor Neki többet tudok adni. De nem fogok ruhácskákat venni, ha el sem megyek itthonról (Nem, erre nincs igényem! És nem ettől leszek jó nő....) És nem vagyok rossz nő... A másik, a szopi... Tudod, azt látom, hallom, hogy más apának eszébe nem jut beleszólni a szopiba, megkérdőjelezni, hogy ez hogyan működik anya és bébije között. (((Az apósnak ezirányú gondolata pedig vérlázítóan idegen!))) Ez biológia, élettan, nem nevelés... a nevelésbe igenis "beleszólhatsz", AZAZ megbeszélhetjük, higgadtan együtt alakíthatjuk ki! De azt tudd, hogy sokat olvasok HU és INTL szakembereket a témában, nem légbőlkapott butaságokat puffogtatok. Kérlek, hallgass meg! Vagy olvasd el, mit miért mondok. Sokat adok a Ranschburg Jenőre, Vekerdyre, amíg nem hallok jobbat. Állok elébe. Azért választottalak Téged, tudatosan, férjemnek, páromnak, gyermekeim apjának, mert bízom a képességeidben. 

Egy irányba evezünk. De legyünk higgadtak. És hallgassuk meg a másikat. Szóban, írásban. ÉS az érvek is fontosak. A "majd azt én tudom" nem elég. Az anyai tapasztalatok sem. Ők a sajátjaikon gyakoroltak, mi a mieinken. Mindben vannak, és lesznek hibák. A szókimondás bántó. De hasznos. Bizonyára óvatosan kell az őszinteséget átadni, és szeretetet feltételezve fogadni a kritikát. De kerülnünk kell a virágnyelvet. Nem szabad nem beszélnünk mindenről!

Kérlek, legyünk egymással türelmesek.

Kérlek, bízz bennem! Bízz abban, hogy eddig jót tettem a gyermekünkkel, és jó úton járok. "Mindent meg tudok magyarázni..." :) Olyan jól működünk... Legyél ránk büszke, hogy felhőtlenül élünk - amihez Te is hozzájárulsz, és nélküled nem lenne ilyen nekünk. Köszönöm.

Várlak haza.